Görögország
...Bója jelezte a háló 
helyét. Ifjabb Sophokles Csáklyával emelte a fedélzetre, majd átvezetve egy csörlő-rendszeren, elkezdték felhúzni. A napbarnitott és hálóedzett kezek egy csomóba gyűjtötték a hálót. Ahol hal volt benne, hurokként a szélre került, így mi kiszedhettük a zsákmányt. A második, nagyobb háló felhúzása közel 40 percet vett igénybe. Számban nem sok hal került a fedélzetre, de értékben a 4-5 különböző hal alkotta zsákmány elérte a 60 eurót -s összemosolygott nagyapa és unokája...
...Átgyalogoltunk a közeli kereszteződéshez, ahonnan az autópályára is indult egy bekötő. Néhány óra múlva megállt egy autószállitó kamion. Hátizsákjaink felavattak egy csomagtartót, mi pedig egy-egy, még lenejlonozott első ülést. Furcsa érzés volt a kormánynál ülni és haladni anélkül, hogy hozzáérnénk a kormányhoz vagy a pedálokhoz. „Angyali” sofőrünk mutatta, hogy nyugodtan adjunk rá gyújtást, húzzuk le az ablakokat, hallgassunk rádiót, csak a pedálokhoz ne nyúljunk -és ujját a szája elé téve, már-már pajkosan mosolyogva utalt rá, hogy ne keltsünk feltünést. Délben meghivott minket ebédre egy pihenőhely kis büféjében. Két kisfia is vele utazott. Csupa sziv volt ez az ember, kedvessége nem ismert határt. Mikor Alexandropolisznál kirakott minket, még vagy 20 percig azon ügyködött, hogy megállitva egy kamiont fuvart szerezzen nekünk. Végül el kellett búcsúznia, hogy idejében leadhass
a az árut...
Törökország
...Balat negyedében (Isztambul) érdemes eltévedni. A rengeteg kis lakóház és lakótömb, a gyakran kis mozaikokkal diszitett házfalak, a meredek, macskaköves utcák otthonos káoszt alkotnak. ?llandóan zajlik az élet. Gyerekek játszanak rohangálva, asszonyok mossák a szőnyegeket, idősebb férfiak ülnek egy-egy csésze teával a begemon felett. Az ablakok is külön életet élnek. Szűk 
utcán feltekintve az intim testrészként kezelt hajukat fejkendőbe bújtató asszonyok beszélgetnek az ablakokban könyökölve, a földszinten pedig gyermekek ülnek az ablakok rácsai tartotta párnákon és pajkosan mosolyogva nyelvüket nyújtják az arra haladóra...
...1-2 szót ismertek csak angolul, igy a kommunikáció leginkább köztük zajlott, hadarva és jókedvvel. Imádták ugratni egymást. Közel óránként megálltunk egy teára -ilyenkor összegyűltek és kezdődött a kiabálás,
a nevetés. Barátnőiket hivogatták, egymásnak adták át a telefont, kergették egymást, rendelték a teákat, majd hirtelen végeszakadt és indultunk tovább...
...Az utolsó közös étkezés és teázás után szóváltásba keveredtek a parkolóban. Végül a társai elbúcsúztak tőlünk, s mi mindketten Omerrel indultunk tovább. Mint megtudtuk, a többiek aludni mentek, de ő nem, hogy "barátai" hamarabb eljuthassanak célukhoz. Mikor mi erre mondtuk, hogy nekünk van időnk, aludjon, ugyanazt láttam az arcán, mint mikor az utolsó teázás után már némileg erőszakosan m
i fizettünk, s nem hagytuk, hogy mindent ő álljon. Nem sértődés volt ez, hanem fájdalom. Csak egy pillanatra, de fájdalom volt az, ami az arcán tükröződött...
...Antakyában ücsörögtünk egy park padján. Már besötétedett, mikor felbukkant Ali, könnyed szövetnadrágjában, piros pólójában, övtáskájával az oldalán és megszólitott minket. Beszélt kicsit angolul, váltottunk pár szót, majd meghivott magához. Felkaptuk a hátizsákjainkat és követtük. Ezzel beindult a gépezet.
A közeli körforgalomnál felpattant a járdát az úttesttől elválasztó korlátra és végig egyensúlyozott a vagy 50 méteres, keskeny vason. „Minden reggel 15 km futás és ez!”-magyarázta. A végén kézenáll
ásból félszaltóval ugrott le a járdára, keleti harcművész filmekből ismert hangokat hallatva, majd barátságosan üdvözölte a közelben álló rendőröket.
Mondhattunk bármit, ő irányitott. Betértünk egy büfébe, ahol rizst és húst rendelt nekünk. „Én végeztem Ramadán-evés”-igy míg mi ettünk, ő az egyik pincér fiúval csináltatott rólunk egy fotót, beugrott a szemközti boltba, beszélt a büfé vezetőjével és a szomszéd üzlet eladójával.
Alit, a vizvezetékszerelőt mindenki ismerte Antakyában. Nagy város, de ő gondoskodott róla, hogy ismerjék.
Megálltunk egy édességes
pultnál és az eladó már pakolta is a különböző finomságokat egy zacskóba. „Nem probléma, nem probléma!”-és Ali addig ellenőrizte a csapokat.
Néhány sarokkal arrébb begyömöszöltük magunkat egy autóba, és az „ismerős” elvitt minket Ali házához. „Nem probléma, nem taxi, nem pénz!”. Kihajolt az ablakon és szirénázó hangot hallatott, mire az előttünk lévő, lassúnak itélt autó félrehúzódott...
Sziria
...A belvárosban laktak, közel a tengerhez. A lépcsőházból, kétszárnyú ajtó tárva-nyitva volt. A családfő, Omar nagyapa a nappali földjén egy párnán ücsörgött egy szál boxeralsóban és trikóban. Érkezésünkre felállt és kezet rázott velünk, majd visszaült "trónjára". Felesége is mély, whiskeys hangon, kedvesen üdvözölt. Leültettek a sarokkanapéra és mindenféle jóval kináltak minket. Folyamatosan hozták az újabb és újabb falatokat. Meleg étel volt és nem maradék, úgyhogy örök talány marad, hogy mikor és miként készitették el őket. A főételben eyetlen egy hozzávalót ismertem fel, a mogyorót. Savanyúságot kaptunk hozzá, görögdinnyét és az arab humust. Majd egyfajta meleg, édes-citromos rizst hoztak, szőlőt,
fügét, csokoládét, sziriai kávét és mettit (Teafűvel teli kis poharat öntenek fel forró vizzel újra és újra, a diszes kanál pedig egyben szivószál is, szűrővel az alsó végén), végül egy kis pálinkát és cuszt (Házi készitésű, alkoholmentes ital, először hig szörpre hasonlit, de miután az ember lenyelte, egy teljesen új, édeskés, bizarr és erős iz árad szét a szájban). Majd almás vizipipával kináltak minket...
...Sziria nagy váltás Törökország után. Gyönyörű kőházak hasitanak vakitó, fehér pontokként a szürkés-barnás dombvidékbe, de még a városok betonszerkezetű házait is kőlemezekkel boritják be. A másfél millió iraki menekült befogadása mindenfelé épitkezések sorát inditotta el. A személyi kultusz erős, vezérük képe minden sarkon megtalálható, épületek falain, taxik hátsó ablakain, emberi testeken tetoválásként.
Ám a vendégszeretet itt is őszinte és erős, az utazó, a vándor mindenhol meleg fogadtatásban részesül...
