Albánia
...A '90-es években művészek tucatjai lettek felkérve, hogy "szinezzék ki" a város egyhangú tömbházait. Ma, ezen épületek között járkálva gyermekkorom vidámparkjainak szinkavalkádjára kellett gondolnom. Az élénk szinekkel tarkitott teraszok, ablakok, házfalak mögött pedig az erős napfény által elfátyolositott hegyek teszik még mesésebbé a várost.
A "meseházak" vonalát olykor új, modern, vagy épp régi, romos házak szakitják meg, ám az épületek állapotától függetlenül, fejlettebb és szegényebb negyedekben egyaránt a földszinteket a kávézók uralják. Párlépésenként sült kukorica illata száll fel a kis grillekről, cigarettát és kisebb csecsebecséket kináló árusok váltják egymást árnyékos, napos részeken egyaránt.
A központi helyen fekvő Taiwan-parkban is állandóan zajlik az élet A szökőkút és a pókszerű bárépület körül a padokat az idősebbek foglalják el, a füves részeken pedig gyerekek rohangálnak hol labdát, hol egymást kergetve.
Mindkét nap pár órát egy külvárosi T-kereszteződésben töltöttünk pár fiatallal és kisgyerekkel. Nyitottak, érdeklődők, macsók és segitőkészek egytől-egyig. Napjaik nagy részét a sarok kinálta árnyékban ücsörögve töltik, egyikük, aki "gazdagabb" családból származik, egy apró, fodrászszalonnak kinevezett szobácskában a környékbeliek haját vágja.
Bármerre jártunk is, mindenhol kedvesen fogadtak, igazitottak útba, hivtak meg teára vagy integettek vissza a házfalra festett, hatalmas fa ágai közötti ablakból.
Bár sok nyugati cég képviselteti magát a fővárosban, épülnek a toronyházak, nyilnak a luxus-bárok, jólismert bankok hirdetik magukat, mégis, az albánok képesek mindezt, a beözönlő nyugatot leforditani a saját nyelvükre, beilleszteni a mindennapjaikba anélkül, hogy az életük gyökeresen felfordulna, szokásaik, életvitelük nagyban megváltozna...
...Éjfél felé a bokrok megelevenedtek a tábortüzünk körül. Kóbor kutyákra vagy kigyóra tippelve, Zim gondlkodás nélkül bevetette magát a sötétbe. Mindig követtük az ilyen akcióinál. Az elsőnél egy teknősbékával tért vissza, a másodiknál pedig nevetve közölte, hogy ez csak egy tarantula volt. Öröm volt nézni (és megnyugtató) bátor és otthonos mozdulatait a vadonban...
...Egy szűkebb szorosban Zim egyszer csak a falra mutatott és barátjával őrült rohanásba kezdett. Odapillantva még épp a látóterembe került az elröppenő kis sólyom. Cipőhöz szokott talpam „finnyásságát” szidva próbáltam tartani az iramot a köves mederben. A madár mintha beszorult volna a kanyonba, ide-oda repdesett ijedten. Egy alacsonyabb manővernél a fiúk által felfröcskölt viz a folyóba kényszeritette és ez már megpecsételte sorsát. Zim, kezében a madárral, büszkén és boldogan mondta, hogy majd eladja a zsákmányt, de az is lehet, hogy megtartja és magához szoktatja...
...Épp bújtunk be a hálózsákjainkba, mikor a szomszéd elindult felénk egy nagy mordállyal a vállán. Elmagyaráztuk neki, hogy turisták vagyunk és csak megaludnánk itt, így minden rendben volt. Még meg is ajándékozott minket egy üveg friss ivóvizzel és leült közénk a tetőn egy cigarettára.
Az éjjel zseblámpafényre és kemény hangokra riadtunk fel. Két rendőr állt fölénk tornyosulva, pisztollyal a kezükben. Csak pár pillanatig volt feszült a helyzet, míg meg nem tudták, hogy turisták vagyunk és a szomszéd ház tulajdonosának beleegyezésével töltjük itt az éjszakát. Miközben az útleveleinket vizsgálták, harmadik társuk kommandózva-orditva rohant fel a lépcsőn, mintha társai segitségére kellene sietnie. Ezt is megúsztuk. Bocsánatot kérve távoztak, mi pedig újra befészkeltük magunkat hálózsákjainkba...
